|
|
|
Centenárium - Gyulavári Zoltán ötven éve részese az egri vízilabdázásnak
Szerkesztve: 2010 Sep 16
A klubhűség mintaképe Gyulavári Zoltán, aki 1960-ban kezdte egri sportpályafutását, és az elmúlt ötven esztendőt - a katonaidőt leszámítva - az egri úszó és vízilabda klubnál töltötte le. Úszóként, vízilabdásként, majd edzőként szolgálta a klubot. Napjainkban az Egri Vízilabda Klub technikai vezetője, utánpótlás edzője, az 1995-ös korosztályú magyar válogatott edzője.
tovább• »
CENTENÁRIUM - Visszaszámlálás - még 10 nap az ünnepi programig
Szerkesztve: 2010 Sep 14
tovább• »
Centenárium - Ringelhann György
Szerkesztve: 2010 Sep 14
A egri vízilabda sport száz éves egri történetében gyakorta adódott, hogy egy-egy család több tagja is maradandót alkotott.
Az ügyvéd foglalkozású idősebb dr. Ringelhann György az 1930-as években tagja volt a MESE első csapatának, majd sportvezetőként szolgált, emlékére évente rendeznek tornát utánpótlás csapatok részére. Tapasztalatból ajánlotta gyermekeinek – Klárinak és Györgynek – az úszást, gondolván arra is, hogy jobban érvényesülhet az életben az, aki sportol. (Fesztbaum Béla utolsó írása a heol.hu portálnak).
tovább• »
A Centenáriumi program - Szeptember 24-25-26.
Szerkesztve: 2010 Sep 07
Az Egri Vízilabda Klub az egri vízilabdasport fennállásának századik évfordulóját ünnepli a 2010-es esztendőben. A szeptember 24-25-26-i hétvégén az ünnepi programban az első alkalommal kiírt Pócsik Dénes Emléktornán a szerb Partizab Belgrád, a horvát Mladost Zagreb és a montenegrói Primorac Kotor együttese mérkőzik az egriekkel.
tovább• »
Baranyai György az egriekből formált OB I-es bronzérmes csapatot
Szerkesztve: 2010 Sep 02
Az egri vízilabda centenáriuma kapcsán önkéntelenül is felvillannak emlékezetünkben olyan nagyra becsülésre méltó sportemberek, akik, ha élnének, puszta jelenlétükkel is gazdagítanák ünnepünket. Baranyai György már 15 évesen kipróbálhatta pólós képességeit. Abban az időben természetes volt, hogy jól úszott, ám kortársaival szemben ő inkább vízilabdázott. A center posztján érezte minden idegszálával a kaput, csavart lövéseivel állandó rettegésben tartotta a hálóőröket. Válogatott szinten tette a dolgát, az akkori szövetségi kapitányok azonban a fővárosból nem láttak el a vidéki uszodákig. Annak ellenére maradt „felülről” észrevétlen, hogy 17 évig játszott az élvonalban.
tovább• »
Centenárium - Denk János: A hatvanas-hetvenes évek kiváló kapusa volt
Szerkesztve: 2010 Aug 26
Az idén 100 esztendős Egri Vízilabda Klub szeptember 24–25–26-án ünnepel. A centenáriumi program főeseményeként rangos nemzetközi torna helyszíne lesz az egri Bitskey-, és a Bárány-uszoda. A jelenkor legjobbjai mellett a háromnapos rendezvény során a női, az utánpótlás és a szenior gárdák is közönség elé állnak.
Denk János 1959 és 1975 között 155 mérkőzésen szerepelt a megyeszékhelyi klub színeiben, 1964 és 1969-ben tagja volt a bronzérmes Egri Dózsa SC csapatának. A korábbi kiváló hálóőr jelenleg a szenior gárda oszlopos tagja, amely az ünnepi program részét képező stuttgartiak elleni találkozóra készül.
tovább• »
Centenárium - Bodnár András három olimpián állt dobogóra
Szerkesztve: 2010 Aug 25
A vízilabda sportág idén 100 éves egri története során számos kitűnőség jutott el a legmagasabb csúcsra. Dr. Bodnár András tizenhat éves gyorsúszóként jelentette ki: olimpiai bajnok leszek! Szándéka 1964-ben teljesült, de nem úszóként, hanem a magyar vízilabda-válogatott tagjaként nyert aranyérmet.
Képességeire jellemző, hogy már 1960-ban (tizennyolc évesen) ott volt a bronzérmes együttesben, az olimpiai dobogó harmadik fokára 1968-ban is felállhatott. Világbajnokságon szintén szerzett arany- és bronzérmet, Európa-bajnokságokon arany és ezüst medállal gazdagodott a gyűjteménye. Az OSC-ben hétszer nyert magyar bajnoki címet.
tovább• »
CENTENÁRIUM - PÓCSIK DÉNES EMLÉKTORNA
Szerkesztve: 2010 Aug 24
Patinás klubok részvételével, szeptember 24-e hétvégéjén rendezik meg városunkban az Egri Vízilabda Klub fennállásának századik évfordulója alkalmából a Pócsik Dénes Emléktornát. A ZF-Kupáért vívnak majd a felek, mégpedig a hazai, centenáriumát ünneplő együttes, valamint a Partizan Belgrád, a Mladost Zagreb és a Primorac Kotor együttesei. Szeptember 24-én és 25-én emellett, szintén 4 csapat részvételével rendezik meg Egerben a női vízilabda Rádi Kupát és a ZF utánpótlás tornát ’99-es születésű pólósokkal.
tovább• »
Centenárium - Brinza István játszik az öregfiúkban
Szerkesztve: 2010 Aug 22
Története centenáriumát éli idén az egri póló, szeptemberben nemzetközi jubileumi férfi torna lesz a megyeszékhelyen. Brinza István az öregfiúk együttesével készül a programban lévő stuttgartiakkal szembeni barátságos mérkőzésre. A hetvenen túli sportember hajdan gyorsúszóként ismerkedett az egri Bárány-uszoda vizével, Kiss Béla után Válent Gyula tanácsainak igyekezett megfelelni, de őt inkább a labdajáték érdekelte.
tovább• »
Kádas Géza javaslatára állították az egri kapuba
Szerkesztve: 2010 Aug 13
| A sportág egri története 100. évfordulója alkalmából felidézünk egykori kiválóságokat. A centenárium kapcsán ezúttal az Egerből induló, de az FTC-ben kiteljesedett Ambrus Miklós olimpiai bajnok kapusra voltunk kíváncsiak.
Forrás: heol.hu
tovább• »
Centenárium - Hevesi István két pengőt fizetve tanult meg úszni
Szerkesztve: 2010 Aug 11
A vízilabdázás megyeszékhelyi történetének 100. évfordulója alkalmából rangos férfitornát rendeznek szeptemberben Egerben. A jubileum kapcsán a Heves Megyei Hírlap sorozatot indított, melynek első részében Hevesi István olimpiai bajnokkal tartottunk múltidézőt. Az egri kötődésű olimpiai bajnok vízilabdázók legidősebb élő alakja a Budapesten lakó, nyolcvanadik évében járó Hevesi István. ( aképen balra)
tovább• »
Múltidéző - Magyar Kupa győzelem, 1972
Szerkesztve: 2010 Aug 06
Vízilabda Magyar Népköztársasági Kupa 1972
Döntő
1972. október 1., vasárnap. Eger, Bárány-uszoda, 1200 néző. Egri Dózsa SC - Ferencvárosi TC 7-6 (0-2, 2-1, 3-2, 2-1) V: Salamon dr. Eger: Rüll - Lutter 3 (3), Pócsik 2, Katona 1, Bolya, Regős, Olajos 1. Cserék: Kácsor (kapus), Krajcsovics. Edző: Pócsik Dénes. FTC: Steinmetz - Bányai, Kásás, Balla, Ipacs, Wiesner 1, Kövecses 2. Cserék: Debreczeni 1, Szellő 2. Edző: Goór István Kiállítás 5:11
tovább• »
Multidéző - Magyar Kupa ezüst 1970
Szerkesztve: 2010 Aug 06
Vízilabda Magyar Népköztársasági Kupa 1970
Döntő
1970. december 19., szombat. Budapest, Nemzeti Sportuszoda Orvosegyetem SC - Egri Dózsa SC 4-3 (1-2, 1-0, 1-0, 1-1) V: Kőnigh OSC: Kovács K. - Bodnár II, Szívós, Gál, Konrád III 1, Konrád I 1, dr. Hámori 1. Cserék: Oláh 1, Elek. Edző: Mayer Mihály dr. Eger: Rüll - Katona, Pócsik 1, Mátrahegyi, Bolya 1, Ringelhann dr., Kovács R. 1 (1). Cserék: Lutter. Edző: Pócsik Dénes.
tovább• »
Primorac, Partizan, Mladost
Szerkesztve: 2010 Jul 31
Az már biztos, hogy a szerb Partizan Beograd és a horvát Mladost Zagreb itt lesz az ünnepi viadalon, s úgy néz ki, a negyedik résztvevő a montenegrói Primorac Kotor együttese lesz a szeptember 24. és 26. között esedékes jubileumi tornán – nyilatkozta dr. Halmos R. Péter, a klub ügyvezetője.
tovább• »
Múltidéző - A száz esztendős archívumban lapozgatva
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Az egri úszó és vízilabda sport centenáriumára készülve a száz esztendő emlékeit keresve bukkantunk rá a Magyar Távirati Iroda archivumára. Országosan sokszor megjelentek az egri történések, hírül adva a Bárány-uszoda úszóvetsenyeiről, póló meccseiről. A II. világháború előtti időszakra már kevesen emlékezhetnek, így az 1925-1940-es évek eseményeire is visszatekintünk. Érdekes volt újra olvasni az 1988-2005-ös időszak egri vízilabdás eseményeit is. Ezekből is szemezgettünk a teljesség igénye nélkül. Az 1945-1988, valamint a Gerendás György fémjelezte (2004-2010), napjainkig tartó korszakot is feldolgozzuk
»
2005 - Emlékezetes elődöntő
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2005. április 17. A férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszában a másik felett aratott egy-egy győzelem után, a rájátszás korábbi négy meccse sem hozott döntést arról, hogy a Vasas vagy az Eger vívhatja meg az aranycsatát a másik elődöntős párból továbbjutott Honvéddal. A párbaj vasárnap, a Komjádi uszodában rendezett ötödik meccse tisztázta: 9-7-es sikerével a Vasas került az ob I playoffjának fináléjába. Eredmény: férfi vízilabda-bajnokság, rájátszás, elődöntő, 5. mérkőzés: TEVA-VasasPlaket Brendon-ZF-Eger 9-7 (3-1, 2-0, 1-2, 3-4)
A harmadik játékrészben csökkentett hátrányán Gerendás György alakulata, a negyedikben pedig 3-7-ről 6-7-re még közelebb zárkózott, de egyenlítenie, ennél fogva pedig a hosszabbítást kiharcolnia már nem sikerült a mérkőzés háromnegyedében mutatott gyatra helyzetkihasználás miatt. A zűrzavaros végjátékban piros lapos figyelmeztetése nyomán vezetőedzőjét is elveszítő Eger hősiesen próbálkozott, mindhiába. Nyert a Vasas, így - bár a hevesiek tiltakoztak Nyéki cserével történt végleges kiállítása miatt, Marjay játékvezető pedig a meccs zárultakor váratlanul a vízben kötött ki .
tovább• »
2005 - Négy gólos előnyről elvesztett bronzérem
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2005. április 30.
A férfi vízilabda-bajnokság rájátszásának bronzéremről döntő párharcában az Eger került lépéselőnybe, miután a szombat esti első összecsapást 12-8-ra nyerte a vendég Szeged ellen. Eredmény: Brendon-ZF-Eger Szeged-Beton VE 12-8 (2-2, 4-2, 3-3, 3-1) Az egriek csapatából az egykori szegedi Weszelovszky László emelkedett ki három góljával. Ugyanennyiszer volt eredményes a vendégeknél Varga Péter. A találkozót az ob I-es játékvezetői keret munkabeszüntetése miatt a szövetség meghívására két török bíró vezényelte le.
2005. május 3. A 2004/2005-ös férfi vízilabda-bajnokság harmadik helyét a Szeged szerezte meg, ez által pedig indulhat az Euroligában, miután a szombati - idegenbeli - 12-8-as vereséget követően a keddi, hazai visszavágón hosszabbítás után öt góllal verte az Eger gárdáját. Férfi vízilabda ob I, rájátszás a 3. helyért, 2. mérkőzés: Szeged-Beton VE - Brendon-ZF-Eger 11-6 (2-2, 2-0, 1-2, 3-0 1-1, 2-1) A 2004/2005-ös bajnokság élcsoportjának végső sorrendje: 1. Domino-BHSE, 2. TEVA-VasasPlaket, 3. Szeged-Beton VE, 4. Brendon-ZF-Eger, 5. Betonút-FTC, 6. UTE-VB Leasing
»
2004 - Elhunyt Pócsik Dénes
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2004. november 21 Hatvannégy éves korában elhunyt Pócsik Dénes olimpiai és Európa-bajnok, nyolvanhatszoros válogatott vízilabdázó. Pócsik Dénes három olimpián szerepelt: 1964-ben Tokióban arany-, 1968-ban Mexikóvárosban bronz- és 1972-ben Münchenben ezüstérmet szerzett. Tagja volt az 1962-es lipcsei Eb-n győztes csapatnak. A versenyzői pályafutása után a világ több pontján edzősködött, de mindvégig támogatta az egri vízilabdát. Tevékenységét a város 2003-ban díszpolgári címmel ismerte el. Pócsik Dénest Eger városa és a Magyar Vízilabda Szövetség saját halottjának tekinti.
»
2004 - Új korszak indul: Brendon-ZF-Eger
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2004. június 2.
Félig új csapat a póló ob I-ben: Brendon-ZF-Eger. Nyolc eddigi BVSC-s, plusz két Spanyolországból hazatért légiós, továbbá négyen az előző szezonban a hevesi megyeszékhelyen játszók közül alkotják a magyar férfi vízilabdázás frissiben megalakított csapatát, a Brendon-ZF-Egert, amelynek vezetőedzője a BVSC-Brendon eddigi mestere, Gerendás György lett. A fúziós alapon létrejött pólós társaság hivatalos megszületését szerdán sajtótájékoztató keretében jelentették be Egerben. A félig új együttes fő erősségei közé tartozik a vasutas klub olimpiai bajnok kapusa, Szécsi Zoltán, továbbá a Kemény Dénes bővebb válogatott keretében is többször megfordult Kis Gábor. Nagy nyeresége lehet továbbá az eddig Spanyolországban játszó Európa-bajnok Kiss Csaba, aki a Sabadellt hagyta ott az egriek kedvéért, illetve Matajsz Márk, aki az elmúlt három évben a Mataro gárdáját erősítette. A négy "valódi" egri között található a válogatott jelenlegi harmadik számú kapusa, Jászberényi Gábor is. Hogy a Szőnyi út és az egri uszoda közötti ingázást miképpen oldják meg, hányszor edzenek az egyik, illetve a másik helyen, még nem teljesen világos, a lényegnek azonban nem is ezt vallják a sajtótájékoztatón is jelen volt szakosztályvezetők. Az ügyvezető elnök, Halmos Péter például úgy fogalmazott: nem is lehet más a cél egy ilyen csapat előtt, minthogy bajnoki döntőt játsszon és ha a szövetség elnöksége kedvezően bírálja el kérésüket, a helytállás az Euroligában is. Szécsi Zoltán még tovább ment a jóslásban, kijelentve, hogy ettől a csapattól egyenesen elvárható a bajnoki döntőben való szereplés, bár hozzátette, hogy a Domino-Honvédot csaknem lehetetlen megverni. Gerendás György célratörően fogalmazott, mondván: az a tervük, hogy az egri meccsekről győztesen ne menjen el egyetlen másik csapat sem. Nagy Imre polgármester arról beszélt, hogy Gerendás György "tálcán kínálta" a lehetőséget, hogy Egerben ezen a napon közös csapat létrehozásáról és útnak indításáról eshessék szó. Méltatta, hogy az egri közgyűlés mellé állt a tervnek és a korábbi támogatás megduplázását is megszavazták, mert az egész város akarja a minőségi vízilabdát, amelynek most megvannak az alapjai.
tovább• »
2003 - Női torna ausztrál siker
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2003.05.18.
Ausztrália nyerte az egri ZF Hungária nemzetközi női vízilabda-tornát. a döntőben: Ausztrália-Magyarország 7-5 (1-2, 2-1, 2-1, 2-1)
gólszerzők: Stuhmcke 2, Byram 2, Fox, Castle, Rippon 1-1, illetve Drávucz, Györe, Valkay Á., Primász, Stieber Színvonalas, az utolsó pillanatig izgalmas fináléban két kettős emberelőnyt és egy 4 méterest hibázott a magyar csapat. A taktikusan játszó ausztrálok ügyesen használták ki lehetőségeiket.
tovább• »
2002 - Amersfoortban az Eger
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2002.01.07.
Hatodik, lett Amersfoortban, a hagyományos nemzetközi tornán az Eger vízilabda csapata. A hazai ob I nyolcas elitmezőnyébe jutásról épphogy lemaradt magyar együttes a BL-negyeddöntős francia Olympique Nice-től 14-6-ra, a házigazdáktól 11-6-ra kapott ki, majd az 5-6. helyért játszott meccsen 13-5-re maradt alul egy holland vegyesválogatottal szemben. Az elsőséget nagy csatában (9-8) meglepetésre a holland AZC Alphen szerezte meg a Posillipo Napoli (Kásás és Steinmetz csapata) elleni jövő szombati csoportmeccsre készülő Olympique Nice előtt.
»
2001 - Bitskey Aladár szobra az egri uszodában
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2001.12.02.
A Makovecz Imre által tervezett egri fedett uszodában vasárnap felavatták az intézmény névadója, Bitskey Aladár egri úszó olimpikon mellszobrát. Az ünnepségen Ringelhann György, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, a hevesi megyeszékhely volt polgármestere és Bitskey István orvos professzor, Bitskey Aladár fia közösen leplezték le a másfél méteres márvány talapzaton elhelyezett bronz szobrot, Oláh Szilveszter alkotását. Székely Ferenc a Heves Megyei Sportmúzeum igazgatója az uszoda névadójának tevékenységét ismertetve elmondta, hogy az 1905-ben Egerben született Bitskey Aladár tíz éves korától versenyzett, majd később nemzedékeket, mintegy harmincezer egri gyereket tanított meg úszni, nevelt az egészséges életmódra egészen 1992-ig, amikor eltávozott az élők sorából.
tovább• »
2000 - Egri sportmúzeum - értékes relikviák
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2000.11.03.
Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott érdemérmét is látni lehet azon a kiállításon, amely pénteken nyílt meg az Egri Sportmúzeumban. Székely Ferenc, az intézmény vezetője bejelentette: Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a múzeumnak kívánja adományozni azt a fáklyát, amellyel 200 méteren át vitte az olimpiai lángot Sydney elővárosában. Az 1993-ban létrehozott múzeumban eredetileg az egri úszó- és vízilabdasporttal kapcsolatos emléktárgyakat és dokumentumokat állították ki. A mostani tárlaton közel 90 új tárgy kapott helyet: a sportdiplomácia relikviái mellett a sydneyi ötkarikás játékokon aranyérmes férfi vízilabda válogatott, illetve a Magyar Úszó és Vízilabda Szövetség 100 éves eredményeit dokumentáló ereklyék is megtekinthetők.
»
2000 - Eger: új név, új támogató
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2000.07.06.
A következő idényben UPC Eger néven indul a hevesi megyeszékhely elsőosztályú (legutóbb 7. helyezett) vízilabda csapata a bajnokságban. Az egyesület és a kábeltelevíziós-szolgáltató társaság között létrejött szponzori szerződést csütörtökön írták alá Egerben. Demeter Béla, a klub ügyvezető igazgatója szerint az egri fedett uszoda októberre tervezett átadása, illetve a szponzori szerződés nyomán jelentősen javulnak a nagymúltú szakosztály lehetőségei. Csányi György, a májusban befejeződött bajnokság gólkirálya távozik ugyan a csapattól (a BVSC-nél folytatja), de pótlására két neves játékossal is tárgyalásokat folytat a klub. Kis Szabó Ervin, a UPC kelet-magyarországi igazgatója hosszú távú célként a bajnoki aranyérem megszerzését jelölte meg a csapat számára. Hozzátette: a cég sportszponzorálási stratégiája azzal függ össze, hogy ősszel önálló sportcsatornát kívánnak indítani.
»
2000 - LEN KUPA - A Vasas jutott tovább
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2000.02.12.
Lelkes közönségének köszönhetően - bár a Vasas volt a pályaválasztó - mintha az Eger játszott volna hazai környezetben, de ez sem segített: újra nyertek a favorit fővárosiak, így ők jutottak a vízilabda LEN Kupa elődöntőjébe. LEN Kupa-negyeddöntő, visszavágó: Vasas-Plaket - UVMK-Bau System Eger 8-4 (3-0, 1-1, 1-1, 3-2)
Komjádi uszoda, 800 néző, V: Vasziliu (görög), Tomic (horvát) góldobók: Vári, Regős, Katonás 2-2, Martinovics, Nitsovits 1-1, illetve Szabó G. 2, Kovács R., Hajós 1-1 A Vasas kettős győzelemmel (15-10-es összesítéssel), lett a LEN Kupában elődöntős.
»
2000 - Szőnyi út a hazai medence
Szerkesztve: 2010 Jul 19
2000.01.29.
Fedett uszoda híján Budapesten "fogadta" pályaválasztóként az Eger a Vasast a vízilabda LEN Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, és a szoros eredmény feltétlenül a végül egy góllal alulmaradó vidékieket dicséri. Eredmény: UVMK-Bau System Eger - Vasas-Plaket 6-7 (2-2, 1-2, 2-1, 1-2)
Szőnyi út, 1000 néző, V: Petrovic (jugoszláv), Stampalija (horvát) góldobók: Pulay 2, Csányi 2, Szabó, Pszota 1-1, illetve Vári 2, Regős 2, Gyöngyösi, Martinovics, Rex-Kiss 1-1 Változatos, jó iramú és izgalmas meccset játszott a két magyar csapat. Az esélyesebb Vasas 4-3-as vezetése után több mint egy negyeden keresztül nem tudott gólt lőni, kihagyott három emberelőnyt is, és ezzel felhozta az addig is jól játszó és lelkes ellenfelét. Az Eger élt a lehetőséggel (5-4-nél nála volt az előny), és a hajrában sem könnyen adta meg magát.
»
1999 - LEN-kupa, nyolc között az ÚVMK
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1999.11.28.
Az UVMK-Bau System Eger férfi vízilabdacsapata kiváló teljesítménnyel, ugyanakkor rendvívül szerencsés módon jutott tovább a LEN Kupa pescarai selejtezőcsoportjából. Az egriek a zárófordulóban csupán egy góllal kaptak ki a nagy esélyes házigazdáktól, és az "alsóházban" kialakuló hármas körbeverésből ők kerültek ki a legjobban, köszönhetően annak, hogy több gólt lőttek a hasonló gólkülönbségű görög Hania csapatánál. LEN Kupa, H-csoport, 3. forduló: Conad Pescara (olasz) - UVMK-Bau System Eger 8-7 (2-0, 4-2, 0-2, 2-3)a magyar góldobók: Csányi 3, Áncsán, Pszota 2-2
tovább• »
1999 - Továbbjutás! Máltán 2. az Eger
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1999. október 27-28.
Győzelemmel mutatkozott be Máltán az idény során elsőként vízbe szálló magyar vízilabda kupacsapat, az UVKM-Bau System Eger. Az egriek a LEN-kupa selejtezőjének öttagú B-csoportjában a nyitányon 8-6-ra múlták felül az előzetesen legerősebbnek tartott riválist, a görög Halkidát. eredmények, 1. forduló: UVMK-Bau System Eger - Halkida (görög) 8-6 (4-3, 1-0, 1-1, 2-2)
a magyar góldobók: Kovács R. 4, Seress 2, Csányi, Pulay 1-1 Kosice (szlovák)-Sirens (máltai) 9-6
Utolsó mérkőzésén a házigazda Sirens ellen kétgólos győzelmet aratott az UVMK-Bau System Eger férfi vízilabdacsapata a LEN-kupa máltai csoportselejtezőjén és a zárónap eredményeitől függetlenül továbbjutott az ötös csoportból. Az Eger 3 győzelemmel és 1 vereséggel zárta a selejtezőt.
tovább• »
1999 - Szoltisz Kupa: 1. Eger
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1999.10.10.
A LEN Kupára készülő Eger veretlenül nyerte Szolnokon a férfi vízilabda Szoltisz Kupát, miután az utolsó játéknapon a Gulyás Zoltán edző által vezetett török Galatasarayt is legyőzte. Az ezüstéremért folyó harcban a házigazda Szolnoki VSC diadalmaskodott a tavalyi BL-döntős jugoszláv Becsej együttese fölött, amelynek Kásás Zoltán személyében egyébként szintén magyar trénere van. A Szoltisz Kupa végeredménye: 1. UVMK BauSystem Eger 10 pont, 2. Szolnoki VSC 8, 3. Naftagas Becsej (jugoszláv) 6, 4. Kontavill-Szentes 4, 5. Galatasaray (török) 2, 6. Kreuzlingen (svájci) 0. A gólkirály 28 találattal az óbecsei Alekszander Sapics lett, míg a legjobb mezőnyjátékosnak a szolnoki Kiss Zoltánt, a legjobb kapusnak pedig az egri Jászberényi Gábort ítélték.
»
1999 - Az Eger indul a LEN Kupában
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1999. augusztus 13. Miután az FTC hivatalosan is visszalépett a LEN Kupa-szerepléstől, a Magyar Vízilabda Szövetségnek a vasárnapi nevezési határidőig meg kellett találnia helyettesét: a legutóbbi bajnokság helyezéseit tekintve soron következő legjobb együttes, az Eger lesz az, miután a vidéki klub pénteken a részvétel mellett döntött Az egyesület vezetői elküldték a jelentkezést, és az egriek biztosították a szövetséget, hogy a 250 svájci frank nevezési díjon túl felmerülő jóval tetemesebb egyéb költségek fedezetét is mindenképpen elő fogják teremteni a LEN Kupa szereplés érdekében.
»
1999 - Fölényes győzelem Szlovákia ellen
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1999.július 16.
A magyar férfi vízilabda-válogatott pénteken Egerben barátságos mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a szintén a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő Szlovákia ellen. Magyarország-Szlovákia 17-4 (6-2, 4-1, 3-1, 4-0)
góldobók: Molnár T. 3, Steinmetz B. 2, Székely 2, Benedek 2, Kiss G. 2, Vári 2, Ma:rcz, Kásás, Fodor, Biros, illetve Gyurcsi 2, Nagy, Kaid
tovább• »
1999 - MVSZ-elnökségi ülés Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1999.06.22.
A Magyar Vízilabda Szövetség Egerbe kihelyezett keddi elnökségi ülésén határoztak két fegyelmi ügyben, elfogadták az Universiadéra utazó csapat 13 fős névsorát, Az elnökség elutasította a főtitkár súlyosbításért folyamadó fellebbezését Gerendás György, a bajnok BVSC-Brendon edzőjének ügyében. A döntő második mérkőzése után felelősségre vont szakembernek így csak 50 ezer forint pénzbírságot kell fizetnie, a letöltött egy mérkőzéses eltiltáson túl. Wiesner Tamás, az FTC-Vitalin év végéig eltiltott szakosztályvezetője a finálé utolsó felvonásán széket dobott a medencébe. Újabb ügyét az elnökség a fegyelmi bizottsághoz utalta, amely később - egyelőre nem ismert időpontban - ül össze.
tovább• »
1998 - Alapkőletétel
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1998.október 8.
Deutsch Tamás, kijelölt ifjúsági és sportminiszter helyezte el csütörtökön Egerben annak a sportuszodának az alapkövét, amely várhatóan 2000 májusára készül el Makovecz Imre tervei alapján. Mint ez alkalommal a politikus hangsúlyozta: az uszoda felépítéséről hozott döntés egyrészt megfelel a több évszázados fürdőkultúrának és az egri versenysport múltja megkövetelte hagyományoknak, illetve bizonyítja, hogy a település vezetői az előttünk álló évezred feladatainak megoldásán munkálkodnak. Egyaránt kedvező feltételeket teremt hosszú évtizedekre a gyermek és ifjúsági sportnak, illetve az egri versenysportnak,amelynek képviselői, az úszók és vízilabdázók az elmúlt száz évben, összesen 159 érmet szereztek a világversenyeken.
tovább• »
1997 - Becseji tornagyőzelem Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1997. szeptember 21.
Az Egervin-kupa nemzetközi férfi vízilabda torna eredményei: VC Becej (jugoszláv) - Galatasaray (török) 15-7 (2-3, 3-1, 5-2, 5-1) ÚTE - Hódmezővásárhely 17-7 (4-2, 6-1, 4-3, 3-2) UVMK-Egervin - Heliopolis (görög) 13-8 (3-0, 4-4, 2-1, 4-3) VC Becej - ÚTE 9-8 (0-1, 2-1, 2-3, 5-3) Galatasaray - Hódmezővásárhely 11-9 (2-3, 4-4, 1-2, 4-0) A torna végeredménye: 1. Becej 10 pont 2. ÚTE 8 3. Galatasaray 6 4. UVMK-Egervin 4 5. Hódmezővásárhely 2 6. Heliopolis 0
»
1996 - Az FTC nyerte az Egervin Kupát
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1996.09.22.
A vasárnapi helyosztókkal befejeződött az Egervin Kupáért kiírt nemzetközi férfi vízilabda torna. A győzelmet a ferencvárosiak szerezték meg. Eredmények: az 1. helyért: FTC-Vitasport - UTE Office and Home 6-5 (2-1, 2-3, 1-1, 1-0) a 3. helyért: VC Becej (jugoszláv) - UVMK Eger 15-13 (2-4, 7-3, 2-3, 4-3) az 5. helyért: Kontavill Szentesi SC - Galatasaray (török) 10-8 (2-0, 3-4, 2-2, 3-2) A 7. helyért: Hódmezővásárhelyi VSC - Eger-vegyes 17-5 (4-0, 7-0, 4-1, 2-4)
»
1996 - Győzelem a románok ellen
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1996.05.24. Vasárnap Egerben Románia legjobbjaival találkozott az atlantai olimpiára készülő magyar férfi vízilabda válogatott. Horkai György szövetségi kapitány tanítványai 9-8-ra nyertek az előkészületi mérkőzésen. Magyarország - Románia 9-8 (1-2, 3-2, 2-2, 3-2)
Eger, V: Kosztolánczy (magyar), Timoc (román) góldobók: Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Kásás Tamás 2-2, Dala Tamás, Benedek Tibor, Tóth Frank 1-1, illetve Bogdan Rath 3, Vlad Hagiu 2, Bogdan Giambasu, Catalin Radu, Nicolae Fulgeanu 1-1 Bár Fodor Rajmund emberelőnyből elért góljával a magyarok
tovább• »
1995 - Bárány István temetése Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1995.03.10.
Bárány István pályafutása és élete példaként szolgált több úszónemzedék számára - ezekkel a szavakkal búcsúztatta Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára pénteken a Hevesi megyeszékhelyen Bárány Istvánt, a magyar úszósport doyenjét, azt megelőzően, hogy az elhunyt hamvait tartalmazó urnát elhelyezték az Egri Sportmúzeum falában.
tovább• »
1993 - Eger - Olypiakosz 10-9
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1993.09.11.
Kontavill Kupa nemzetközi vizilabdatorna, Szentes,
Eger SE - Olympiakos Pireus 10:9 (1:3, 3:1, 2:1, 4:4)
Góllövő: Áncsán 5, Tóth K. 4, Dodog, illetve Loydis 4, Gianopoxlo 3, Sidgpis 2 Az első napi jó játéka után csalódást keltett a görög csapat. Sok hibával könnyelműen vették ellenfelüket, az egriek viszont fegyelmezetten és helyzeteiket kihasználva szerezték meg a győzelmet.
»
1993 - Sulipólóban az egri Balassi Bálint diákjai nyertek
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1993.06.09.
Szolnokon befejeződött az országos ,,sulipóló-bajnokság,, sorozata. A döntőben a négy legjobb csapat vett részt. Csaknem száz általános iskolás együttes indult a Postabank által támogatott eseményen. Az 50 ezer forintos első díjat az egri Balassi Bálint általános iskola gárdája nyerte el. Ugyanilyen jutalomban részesült az őket felkészítő testnevelő tanár is. A második helyezett a budapesti Szűcs Sándor általános iskola, a harmadik a szolnoki Fiumei uti általános iskola, a negyedik pedig a pécsi testnevelési általános iskola csapata lett. A második helyezett a Postabank jóvoltából 40, a harmadik 30, a negyedik pedig 20 ezer forintos pénzjutalomban részesült.
»
1993 - Városi sportmúzeumot avattak Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1993.04.16.
Az országban első alkalommal nyitottak olyan sportmúzeumot pénteken Egerben, amely egyetlen sportterület, jelen esetben az úszás és a vizilabdázás egészen a századfordulóig visszanyúló történetét bemutató emléktárgyait gyűjti össze és rendezi tárba. Avatóbeszédében Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke kiemelte: ez a gyűjtemény a maga nemében világszenzáció is, mert egyetlen más tárlat sem vonultat fel annyi olimpiai, világ- és Európa-bajnoki emléktárgyat, amennyit az újonnan megnyilt egri múzeum. Hiszen a tizéves szivós szervező és kutatómunka után a megyeháza barokk udvarán lévő felújitott, régi levéltár épületében otthonra lelt tárlat darabjait az egri úszó- és vizilabdasport legismertebb bajnokai és versenyzői ajánlották fel. A látogató egyaránt gyönyörködhet világversenyek és országos bajnokságok érmeiben, több száz serlegben, érdekes zászlókban és különleges plakettekben. A múzeum falait pedig fényképek és plakátok diszitik.
tovább• »
1992 - Újpest elleni újrajátszás
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1992.03.09. A Gép-Fa vizilabda Magyar Kupa elődöntőjéből az egyik ágon az UTE jutott a döntőbe, miután összesitésben legyőzte az Eger csapatát. A lila-fehérek azonban mégsem biztos résztvevői a finálénak, mivel a hevesi klub megóvta a szombati mérkőzést. Az egriek azt kifogásolták, hogy az UTE kapusa a vasárnapi találkozón is szerepelt, holott már szombaton cserével végleg ki kellett volna őt állitani. A Magyar Vizilabda Szövetségben hétfőn foglalkoztak az Eger óvásával. A versenybiróság első fokon helyt adott az Eger óvásának. A mérkőzésen játékvezetői szabálysértés történt, s ezt az érdekelt játékvezető, Erdős László is elismerte. Az UTE kapusát az első mérkőzésen cserével végleg ki kellett volna állitani, ami miatt a második összecsapáson sem szállhatott volna medencébe. Az egriek tehát jogosan reklamálták Mátéfalvi vasárnapi szereplését. A versenybiróság döntése értelmében mind a két mérkőzést ujra kell játszani. Az első találkozóra kedden 19.30 órakor a Komjádi uszodában kerül sor, majd másnap 12 órakor Egerben mérkőzik meg a két együttes. A határozatot mindkét csapat tudomásul vette, a fellebbezés lehetőségéről lemondtak. A döntőre - mint ismert - március 14-ikén és 15-ikén kerül sor, az Eger - UTE összecsapás győztese találkozik a Vasas-Plaket csapatával.
Vasas - Ujpest a kupáért 1992.03.11. Eldőlt, hogy a hét végén a Vasas Plaket az Ujpesti TE gárdájával mérkőzik meg a vizilabda Magyar Kupáért. A lilák - a játékvezetői mühiba miatt megismételt elődöntőben - szerdán harcolták ki a jogot a fináléra. A keddi budapesti mérkőzésen a bajnokcsapat 9:5-re nyert az Eger ellen, ám a négygólos előny csaknem kevésnek bizonyult a visszavágóra. A hevesi fővárosban 400 néző előtt lejátszott szerdai összecsapáson három góllal vezettek a hazaiak, amikor 10 másodperccel a vége előtt labdát szereztek, de Lőrincz lövése a lécen csattant. A Vasas Plaket - UTE mérkőzéseket szombaton (15 ó) és vasárnap (13 ó) játsszák a Komjádi uszodában. Vizilabda Magyar Kupa elődöntő visszavágó: Eger SE - UTE 11:8 (2:2, 1:2, 6:3, 2:1)
tovább• »
1991 - Világbajnoki pólósmezőny Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1991.07.23. A világversenyektől eltekintve, ezen a nyáron Eger ad otthont az esztendő legnagyobb férfi vizilabda tornájának. Az Agria-Controll Kupán a barcelonai Világ Kupa nyolc szereplője közül hét ott lesz a hevesi megyeszékhelyen is, egyedül a másodikként végzett, olimpiai és világbajnoki címvédő jugoszlávok hiányoznak. Dr. Kiss Ottó, a vízilabda szövetség főtitkára elmondta, hogy a tornáról a televízió e gyenesben közvetíti a szerdai magyar - ausztrál és a csütörtöki magyar - spanyol összecsapásokat (mindkettő 17 ó). Dr. Ringelhann György, Eger polgármestere szabadkozott, hogy még mindig csak terv és nem valóság a fedett uszoda megteremtése, így az Agria-Controll Kupáért a 66 éves városi uszoda nyitott medencéjében játszanak a csapatok. Megígérte viszont, hogy az ódon környezetért cserében kifogástalan rendezéssel , gondos házigazdaként szeretnék kárpótolni a vendégeket.
A torna döntőjét hosszabbítás után Magyarország nyerte. A torna legjobb kapusa Kósz Zoltán, a gólkirály pedig BenedekTibor lett 17 góllal. A legjobb mezőnyjátékosnak az amerikai Chris Humbertet választották. (
tovább• »
1990 - Az Egervin Kupa győztese: Magyarország
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1990.06.24.
Vasárnap délelőtt további három mérkőzéssel folytatódtak az Egervin Kupa nemzetközi vizilabda torna küzdelmei Egerben. A Cseh és Szlovák SZK csapata győzött az ausztrálok ellen, és ezzel a magyarok mögött megszerezte a tornán a második helyet. Az utolsó mérkőzésén a magyar válogatott nagy csatában nyert a Szovjetunió ,,B,, válogatottja ellen, és ezzel pontveszteség nélkül lett az Egervin Kupa győztese. A legjobb mezőnyjátékosnak választották meg az ausztrál Chris Whybrow-t, a legjobb kapus a magyar Ambrus Tamás, a torna gólkirálya pedig Petőváry Zsolt (15 gól) lett.
tovább• »
1989 - Bajnokverés Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1989.09.27. Szerdán játszották a vizilabda OB I. nyitófordulójának két mérkőzését, amelyeket a Vasas s az FTC kupaelfoglaltsága miatt halasztottak el. A bajnok Vasas szokatlan időpontban, délben szállt vízbe Egerben, enervált játékkal simán kikapott a lelkes, egységes házigazdáktól. Eger - Vasas 12:9 (5:4, 5:3, 1:0, 1:2) gólszerzők: Áncsán 4, Nagy I., Lőrincz, Búza 2-2, Tóth K., Madarasi 1-1, illetve Tóth F. 3, Petőváry Zs., Polacik 2-2, Eppel, Matusek 1-1
»
1989. - Mladost nyerte az Egervin Kupát
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1989.09.10.
Vasárnap a helyosztókkal fejeződött be Egerben a 3. Egervin Kupa nemzetközi vizilabda torna.A döntőben az olimpiai bajnokokat felvonultató Mladost Zagreb csapata meggyőző játékkal győzte le a Ferencvárost, ezzel a jugoszlávok veretlenül ismételték meg tavalyi egri kupasikerüket. Három különdij is gazdára talált. A gólkirályi cimet Gyöngyösi (FTC) érdemelte ki 20 góllal, a torna legjobb kapusának Lipovicsot (Eger SE), legjobb mezőnyjátékosának Simencet (Zagreb) választották.
tovább• »
1989. Artex Kupa - női nemzetközi torna a Bárány-uszodában
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Magyarország nyerte az Artex Kupát 1989.06.11. Egerben befejeződött az Artex Kupa nemzetközi női vízilabda-torna. A zárónap eredményei: Egyesült Államok - Anglia 11:8 (2:2, 5:1, 1:3, 3:2)
Magyarország - Hollandia 15:8 (6:2, 4:2, 3:1, 2:3)
200 néző, V: Lalov (bolgár), Mathiodakisz (görög) Magyarország:
Huff - Dancsa 2, Eke 3, Vincze 1, Raffael 3, Kertész 2, Kókai 3 csere: Dénes 1, Bajusz, Stieber, Szalkai (kapus) Hollandia góldobói: van der Pol 3, Scherenburg, Kliffen, van der Meer, Schram, Heemskerk 1-1
tovább• »
1988. - Dobó Kupa Tatabányán
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Az Eger a tornagyőztes 1988.11.13. A 18. vizilabda Dobó Kupát Tatabányán rendezték meg, amelyen ezúttal csak öt csapat indult. A vidéki OB I-es együttesek listájáról csupán a Szolnok hiányzott, míg a második vonalat a Kecskemét képviselte. A Szeged ifjúsági és junior korú játékosaival érkezett Tatabányára, mert nyolc felnőtt pólósuk vírusos fertőzés miatt otthon maradt. Végeredmény: 1. Eger 6 pont, 2. Szentes 6, 3. Tatabánya 4, 4. Szeged 3, 5. Kecskemét 1. Az első helyezett 10.000, a második 5000, a harmadik pedig 2500 forintot kapott
»
1988. - Női válogatott mérkőzés Egerben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Győzelem az Egyesült Államok ellen 1988.08.05. Pénteken Egerben nemzetek közötti női válogatott vizilabda mérkőzést rendeztek: Magyarország - Egyesült Államok 13:10 (4:4, 3:1, 4:2, 2:3)
Eger, 200 néző, V: Robinette (amerikai), Kiss O. Magyarország: Huff - Vincze 2, Raffael 1, Dénes 2, Kókai 1, Eke 7, Ernst csere: Rónaszéki, Schöffer Az amerikaiak góllövői: Mendoza 3, Smart 3, Vittstock 2, Drury 1, Kelly 1
tovább• »
1939. - Hat város bajnoka Eger
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1939. augusztus 27., Balassagyarmat A MOVE országos bajnoki úszóversenyén igen szép küzdelmek voltak. A közönség is nagy érdeklődéssel kísérte a küzdelmeket. A vizipólcbcn hat város legjobbjai versenyeztek az elsőségért. A bajnokságot Eger nyerte.'A vizipólo kupában első Cegléd, második Esztergom, 3. Balassagyarmat. Az uszóversenyben a senior szánokban: 1. Eger 45 " pont, 2. Esztergom 15 pont, 3. Cegléd 14 pont, 4. Balasagyarnat lo pont,- verseny után Bánkúti"László országos főtitkár mondott beszédet, majd Nógradi Horváth Sándor dr. alispán osztotta ki a dijakat.
»
1933. június 3. - Egri Jogalkadémia - BEAC 1-2
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1933. június 3., Budapest A fősikolao úszóbajnok! versenyének első napján a Nemzeti Sportuszodában a 400 m uszó-bajnoksÍgot,a 3x100 m vegyesstaféta bajnokságot ás a BEAC - Eger vizifióló-mérkőzesl rendezte meg. A 400 m gyorsúszásban bajnok Kiss Zoltán (Egri Jogakadémia) 5.33 mp. A 3x100 m vegyes .stafétában bajnok az egri jogakadémia /Mezei, Bitskey I I I, Kiss Zoltán/ 3 p 47.2 mp, főiskolai rekord, Vizipólóban meglepetésre a BE AC csapata 2:1 arányban legyőzte a favorit egri jogakadémiát. .Félidő is 2:1 volt. Az egri gólt Haray szerezte.
»
1932. - Emléktábla Piller György egri olimpiai bajnok vívónak
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1932. december 15. Az Egri Vivó Klub v vivóakadémiát rendez az olympikonok tiszteletére, amelyen résztvesznek az olympiai kardcsapat és Bogén Erna. Trák Géza Eger város polgármestere az akadémia kapcsán leleplezi Piller György olimpiai bajnok emléktábláját. *
1933. január 14. Pillér György százados a los angelesi olimpiai játékokon dr Fuchs -Jenő,dr Posta Sándor,és vitéz Terstyánsky Ödön ezredes örökét megvédve a kardvivás világbajnoka lett Nevét megmagyarosította. Piller ezután édesanyja családi nevét viseli. A magyar királyi belügyminiszter az 1932.évi•52.370.számú határozatával Piller György, Gyárfás Győző, Eger városban 1899.évben született. róm.kath. vallású, m.kir.honvéd százados,budapesti lakos családi nevét Jekkelfalusy-ra változtatja.
»
1929. szeptember 1. - MESE - III. ker TVE 1-3, 2000 néző
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Eger, 1929. szeptember 1.
MOVE Egri Sport Egylet nagyobbszabásu úszóversenyét az" egri versenyuszodában; amely azonban csak bevezetésül szolgált a" nagy érdeklődéssel várt MESE - III. ker TVE póló bajnoki mérkőzésnek. A versenyen rekord nézőközönség jelont meg, amely meghaladta a 2000 f ő t , és melynek soraiban 200 Budapesti és 50 miskolci néző is helyet foglalt. A mérkőzés Spoiseggor biráskodása mellett kezdődött. Óriási izgalom mellett dr. Bárány fogta először labdát, azonban elszedik tőle. Czello a megszerzott labdával kapura dob, Mártonffy azonban biztosan véd. Egy ujabb akciónál Czolle a budapostiek első gólját dobta. Szünet után Tarrródy heves küzdelem után az egriek első gólját erte el. Ekkor a játék eldurvult, Sárkányt a bíró kiállítja. Ennek ellenére a budapestiek érnek el gólt Czello révén 4 m-esből, akit megelőzőleg az egri hátvédok durván tartottak föl. Az eredmény később sem változik a III. ker TVE 3-1-re nyert.
tovább• »
1928. szeptember 2. - FTC - MESE 5-3
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1928. E g e r , szeptember 2. Ma tartották itt a Mese kerületi uszóversenyét. Eredmények: 50+100+200 m.staféta: 1.MESE A-csapata 3:57.0 mp. /Bárány István-200-as ideje: 2:22.0 mp./ 100 I.c.gyorsúszás;1.Baranyay M- 1:06.0 mp.2.Bárány Gy.. 1:07.6 mr. 100 m.gyorsúszás:1.Bárány I .1:02;C mp./ellenfél nélkül, kényelmesen/. 100 m hátúszás: 1. Bitskey Aladár 1.15.8, 2. Bitskey Árpád 1:19.8, 3. Mártonffy 1:20.0 400 m gyorsuszás:l 1. Tarrády Géza 5:24.2 mp. 3X100 ifi.gyorsuszc staféta: 1.MESE Kisek 3:46. 200 m.hátúszás: 1. Bitskey Aaladár 2:53.8 mp. 2.Bitskey Árpád 2:58.2mp
tovább• »
Bitskey Zoltán, Tarródy Géza, Bárány István: a győztes váltó
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1927. junius 26. Eger
A nemzetközi úszóverseny második napja vasárnap több ezer főnyi közönség jelenlétében kezdődött. Heves vármegye és Eger város képviseletében megjelent Hedry Lőrinc főispán, Dutkay Pál pápai prelátus, érseki helynök, Okolicsányi Imre alispán, Trák Géza polgármester és Hevessy Gusztáv varmegyei főjegyző. A 3 XlOO méteres hölgyuszó-staféta bemutatása után a verseny legérdekesebb száma, a 3 X 2 0 0 méteres gyorsúszó staféta- fverseny következett Hegedűs b u d a p e s t i müépitész tiszteletdijáért. Ezen a versenyen a magdeburgiak ellen a magyaroknál Bitskey Zoltán, Tarródy Géza, és Bárány István vettek-részt. A harmadik szakaszon Bárány tizméteres veszteséggel úszott, ' megismételte előző napi bravúrját és négyméteres előnnyel ért a célhoz. A verseny második érdekes száma a 100 méteres gyorsuszás főversenye volt Rákos b u d a p e s t i szobrász tiszteletdijáért. Ezen Heitmann és Schweitzer /Magdeburg 96/ és Bárány István /MESE/ i n d u l t o k . A verseny tulajdonképpen Bárány és Heitmann közt folyt. Bárány lassan úszott, állandóan f i g y e l t e ellenfelét és i g y az eredmény a következő v o l t : Bárány 1 p. 1,6 mp, He i tmann 1 p, 2.4 mp.
Ezután következett az E g r i Move S p o r t - E g y l e t és a b u d a p e s t i Magyar Uszó-Egyesület vizipóló-mérkőzése. Az e g r i e k állandóan fölényben v o l t a k . A MUE eg y e t l e n e g y gólt lőtt /vékony/ négy méterrel a kapu előtt Török e g r i játékos hibájából. Az e g r i csapat öt gólt ért e l , amelyeket Tarródy és Haray lőtték, A pontversenyben i s Eger győzött. A v e r s e n y d i j a k a t a közönség nagy érdeklődése közben Hedry Lőrinc d r , főispán és felesége osztották k i
tovább• »
1926 - Nemzetközi verseny Egerben, Bécsben
Szerkesztve: 2010 Jul 19
1926. június 4. Eger Úszóverseny
200 m gyors: 1. Bitskey Zoltán 50m gyors: 1. Bárány István 26.4 200 m mell: 1. Hans Friedberger (német) 2. Szigeti (ETE) 100 m hát: 1. Bitskey Aladár (LASE) 1.17 100 m gyors: 1. Bárány istván 1.2 A győzteseknek az értékes tiszteletdíjakat Okolicsányi Imre alispán felesege adta át. A versenyzők tiszteletére a versenyintézősége tarsasvacsorat adott.
tovább• »
Magdeburg, 1925. augusztus 1. - Egri úszók diadala
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Magdeburg, 1925. augusztus 1..
Németország - Magyarország uszómérkőzés eredménye a következő: I . A Magyarország és Németország közti 4X50 méteres gyorsstafétában első lettt Magyarország csapata: Bitskey /Eger/, Szigritz /Eger/, Gáborffy /Budapest/ Bárány /Eger/ 1 perc 56 másodperc alatt. Második lettt Németország csapata-' Heinrich /Lipcse//Rademacher /Hellas Magdeburg/, Ohlrogge /Magdeburg 1896/, Frölich /Hellas,Magdeburg/ 1 perc 75 .5 másodperc a l a t t . I I . A Magyarország és Németország közti 4X200 méteres gyorsstafétában első l e t t Németország csapata /Rademacher /Hellas Ikgdeburg/ Schubert K. poroszló/, Keitmann /Magdeburg 1896/, H e i n r i c h /Poseidon L i p c s e / 10 perc 3 mp alatt Második lett Magyarország csapata: Gaborffy /Budapest/, Bitskey Zoltán /Eger/, Szigritz /Eger/ és Magyar /Budapest/ 10 perc 325 mp alatt
Forrás: mti
»
Múltidéző - A száz esztendős archívumban lapozgatva
Szerkesztve: 2010 Jul 19
Az egri úszó és vízilabda sport centenáriumára készülve a száz esztendő emlékeit keresve bukkantunk rá a Magyar Távirati Iroda archivumára. Országosan sokszor megjelentek az egri történések, hírül adva a Bárány-uszoda úszóvetsenyeiről, póló meccseiről. A II. világháború előtti időszakra már kevesen emlékezhetnek, így az 1925-1940-es évek eseményeire is visszatekintünk. Érdekes volt újra olvasni az 1988-2005-ös időszak egri vízilabdás eseményeit is. Ezekből is szemezgettünk a teljesség igénye nélkül. A Gerendás György fémjelezte (2004-2010), napjainkig tartó korszakot is feldolgozzuk
»
CENTENÁRIUMI ESEMÉNYEK
Szerkesztve: 2010 Jul 16
Az Egri Vízilabda Klub vezetése a városi önkormányzattal közösen szervezi a 100 éves centenárium méltó megünneplését. Férfi, női, utánpótlás tornát rendeznek Egerben. Az időpont már biztos, a csapatok véglegesítése a napokban zajlik. Az ünnepi események időpontja: 2010. szeptember 24-25-26.
»
Ezer szállal kötődik az egri pólóhoz
Szerkesztve: 2010 Jul 16
Ezer szállal kötődik az egri pólóhoz
Id. Dr. Halmos Péter csapatorvos. A ZF-Eger, az egri vízilabdázás minden fontos történésénél, eseményénél ott van és ott volt az elmúlt évtizedekben is. Családi tradíció, elhivatottság, a sport iránti elkötelezettség jellemzi munkásságát, több mint hat évtizede részese az egri uszodai családnak. Dr. Halmos Péter az idén ünnepelte 70. születésnapját.
- Meglepett a csapat a születésnapomon. A háttérben Lutter István barátom szervezkedett és a Senátor Házba invitált - nyilatkozta id. dr. Halmos Péter. - A csendesnek indult összejövetelen a család mellett megjelent az egész csapat és az edzők is. Nagyon jó érzés volt és örülök, hogy jó kapcsolatot tudtam kialakítani a csapat tagjaival.
- Az egész eddigi élete elválaszthatatlanul kötődött a vízilabdázáshoz. - Apám Dr. Halmos Béla volt az egri klub elnöke, így nem volt véletlen, hogy 6 éves koromtól már a Bárány-uszodába jártam úszni. Még Bakó Jenő is volt az edzőm. Gyorsúszásban indultam a versenyeken, a legjobb eredményem egy úttörő olimpiai bajnoki cím volt, amelyet Esztergomban nyertem. Tizenhárom éves koromtól vízilabdáztam, Pócsik Dénes barátommal együtt már ekkor sapkát húztunk a Fáklya III-ban, amely megnyerte a megyei vízilabda bajnokságot. Akkoriban három egri egy gyöngyösi és egy hatvani csapat mérkőzött egymással. 1956-ban 16 évesen debütáltam az OB I-ben, a Törekvés elleni 13-2-es vereség alkalmával. A bemutatkozás eléggé balul sikerült, mivel a fővárosiak Csillag Gábor nevű játékosa torkon rúgott. Túléltem. A következő szezon előtt a forradalmi események miatt Kádast, Utassy-t lecsukták, Gyergyák disszidált. Az 1957-es bajnokságot szedett-vedett csapattal kezdtük, nem csoda hogy egy döntetlennel és hét vereséggel kiestünk. Egerben 1959-ig játszottam, majd Budapestre mentem tanulni az orvosi egyetemre. 1965-ig az OSC-ben játszottam, az OB I-ben a 4. helyet értük el.
tovább• »
Kezdőlépések
Szerkesztve: 2010 Jul 16

Az 1910-es évszám a vizes sportok egri kezdetét jelöli, a vízilabda térhódítása négy évvel később indult.
1914. szeptember 6.
Az egri vízilabda csapat első mérkőzése. A Miskolcról Egerbe kerülő Mezei Miklós keze alatt komoly úszógárda alakult ki a városban. Mezei tréningjeinek természetesen része volt a vízipóló is. Két év egymás közötti gyakorlás után ideje volt megnézni, mennyit fejlődtek az egri úszók. Mivel július végén kitört az I. világháború, így elmaradt az Egerbe tervezett I. Vidéki Úszókongresszus. Az Egri Torna Egyesület ezért ismét a Miskolci Athleta Kör úszóit hívta ki egy klubközi úszóversenyre. A két évvel korábbi találkozástól eltérően itt már saját vízipóló csapatot állított ki az ETE. Az egriek összeállítását és a mérkőzés gólszerzőit nem ismerjük, csak a végeredményt: Miskolci AK – Egri TE 5-3.
tovább• »
Száz év - egy család - sokféle klubnév
Szerkesztve: 2010 Feb 03
Az egri vizes sportok, így a vízilabda születésének dátuma 1910. Ekkor rendezték az első hivatalos úszóversenyt a volt érseki fürdőben. A Főreáliskola - a mai Dobó István Gimnázium - Testgyakorló Körének diákjai voltak az "egri elsők". Két évvel később megalakult az Egri Torna Egyesület úszószakosztálya, ahol a Miskolcról érkezett tisztviselő, Mezei Miklós oktatta az egrieket az úszásra és a vízipólóra. Még abban az évben, 1912-ben sor került az első Egerben játszott vízilabda mérkőzésre! A vendég Miskolci Athleta Kör két csapatának bemutató találkozóján találkoztak az egriek először ezzel a labdajátékkal. Az úszók körében hamar népszerűvé vált ez az új játék, így az edzések után mindig előkerült a labda is. 1914-ben ismét a MAK úszói vendégeskedtek Egerben, ahol ezúttal már az ETE csapatával csaptak össze. A találkozót a miskolciak nyertek 5-3-ra.
tovább• »
A felrobbantott uszoda
Szerkesztve: 2010 Feb 01
Eger első 33 méteres fedettuszodáját 1964-ben kezdték el alapozni, 1967 nyarán már állt az uszoda. Megkezdték a feltöltést és már csak fél méter hiányzott, amikor a medence megmozdult és lassan süllyedni kezdett a betonpillérekkel együtt. A Heves Megyei Vízmű nem vette át üzemeltetésre A sportolók birtokba vették, mindenféle ünnepélyes megnyitó nélkül.
tovább• »
Pócsik Dénes a legendás egri
Szerkesztve: 2010 Jan 31
A 100 éves jubiluemhoz kapcsolódóna az Egri Vízilabda Klub emléktornát rendez a 2004-ben elhunyt Pócsik Dénes tiszteletére. A rettentő erejű hátvéd, a nyolvanhatszoros válogatott vízilabdázó egri színekben érte el legnagyobb sikereit. A vízhez kötötte életét, a víz adta életének értelmét, győzelemre emelte, életben tartotta. Pócsik Dénes ígéretes mellúszóként tűnt fel egy egri uszodában 1957-ben, amikor országos ifjúsági bajnokságot nyert 200 méteren. S mert akkor még szabad volt az átjárás a sportágak között, az ottani edzők kipróbálták a vízilabdában is. Ott sem okozott csalódást. Laky Károly szövetségi kapitány 1960-ban meghívta a válogatottba, s két évvel később már mint törzstag szerepelt Lipcsében az aranyérmes Európa-bajnoki együttesben, 1964-ben pedig már Gyarmati, Kárpáti, Boros társaságában találjuk a fiatal nemzedék legjobb védőjeként.
tovább• »
Vidékbajnokságok korszaka
Szerkesztve: 2010 Jan 31
Magyarországon az első vízilabda bajnokságot 1904-ben rendezték meg, amit a fővárosi Balaton UE nyert meg. 1929-ig csak a fővárosi és főváros környéki csapatok játszhattak az országos bajnokságban. A Magyar Úszó Szövetség a labdarúgókhoz hasonlóan a vidéki egyesületeket is szerette volna bevonni a sportág vérkeringésébe, ezért 1913-ban, a Rákosligeti Úszó Egylet (Rákosliget akkor még vidéknek számított, nem tartozott Budapesthez!) versenyén megalakult a MÚSZ vidéki bizottsága. Elhatározták, hogy 1914-től minden évben a vidék egy-egy városában szövetségi napot tartanak nagy országos úszóverseny keretében. Az első, 1914-es vidéki úszókongresszus rendezését Eger kapta, ami az első világháború miatt sajnos meghiúsult.
tovább• »
Kezdetek - Az első úszóverseny
Szerkesztve: 2010 Jan 31
Egerben az első modern sportegyesületek az 1800-as évek végén jöttek létre és hosszabb, vagy rövidebb működés után sorra meg is szűntek. Ebben az időben az úszást az atlétika részének tekintették - 1907. december 12-ig nem is létezett önálló Úszó Szövetség, hanem a Magyar Atlétikai Szövetség egyik alosztálya volt az úszóké - így az Egri Torna Egylet (1873-1891) és az Egri Athletikai Club (1886) is az atlétika címszó alatt próbálta bevonni a sportolni vágyó, úszást kedvelő férfiakat az egyesületi munkába. Mindez igen nehezen sikerült, hiszen az egri fürdő és uszoda 1909. december 31-ig az Érsekség tulajdona volt.
tovább• »
Egri vízilabdázás: 1910-2010
Szerkesztve: 2010 Jan 31
Száz éves az egri vízilabdázás. Leírva egy mondat, de ha belegondolunk a száz esztendő ezernyi élményt, győztes csatát adott az egri sportbarátoknak. Kiváló egyéniségek, olimpiai bajnokok, úszó és pólós generációk, aranykorszakok, kevésbé sikeres esztendők követték egymást. A hazánkban az egyik legsikeresebb csapatsportág történelme is visszatükröződik az egri száz esztendőn. Portálunk törekszik a jubileumi esztendőben visszaidézni a múltat és egész évben foglalkozni a sporttörténeti emlékekkel, és a szeptemberre tervezett nagyszabású megemlékező eseménysorozattal.
tovább• »
|
Egri Vízilabda Klub -
Water Polo Club of Eger
Alapítva - Founded:
1910. szeptember 24.
Színe - Colours:
kék-sárga - blue-yellow
Uszoda/férőhely - Swimming-pool/capacity:
Bitskey Aladár fedett uszoda/indoor swimming-pool
3000 néző/spectators.
Uszoda címe - Swimming-pool address:
Eger, Frank Tivadar u. 5.
Átadás/inaugurated: 2000. december 3.
Az egyesület címe - Club address:
H-3300 Eger, Frank Tivadar u. 5.
Tel.: +36(36)414-104, Fax.: +36(36)517-521
e-mail: info@egerwaterpolo.hu
Egyesületi vezetők - club management:
Társadalmi elnök / social president:
Dr. Ulrich DILLER; ZF Hungária Kft. Eger elnök-vezérigazgatója
Ügyvezető elnök / managing president:
BÁRÁNY ATTILA
Tel: +36 30 250 14 60
Email: barany@egerwaterpolo.hu
Ügyvezető igazgató / managing director:
dr. SERESS Gábor
Elnökségi tagok /The Bureau members
Dr. Halmos R. Péter
Kelemen László
Rázsi Botond,
Szabó Ervin
Hervai Zsolt
Deák Boldizsár
Lugosi Dénes.
|