AZ ALAPÍTÁS ÉS A KEZDETEK

A Brendon-ZF-Eger egyesületi emblémáján 1910 szerepel alapítási évként. Az egri sporttal, sportegyesületekkel foglalkozó irodalom sok pontatlanságot tartalmaz ezzel az évszámmal kapcsolatban, ezért ideje "tiszta vizet önteni a pohárba és az uszodába".

Egerben az első modern sportegyesületek az 1800-as évek végén jöttek létre és hosszabb, vagy rövidebb működés után sorra meg is szűntek. Ebben az időben az úszást az atlétika részének tekintették - 1907. december 12-ig nem is létezett önálló Úszó Szövetség, hanem a Magyar Atlétikai Szövetség egyik alosztálya volt az úszóké - így az Egri Torna Egylet (1873-1891) és az Egri Athletikai Club (1886) is az atlétika címszó alatt próbálta bevonni a sportolni vágyó, úszást kedvelő férfiakat az egyesületi munkába. Mindez igen nehezen sikerült, hiszen az egri fürdő és uszoda 1909. december 31-ig az Érsekség tulajdona volt. Versenyekről, tréning lehetőségekről szó sem lehetett, mivel azt a fürdőzők nem nézték jó szemmel. Erre szemléletes példa egy későbbi, 1913-as újságcikk, egy olvasói panasz, amelyben ez állt:

"Végül az se helyén való dolog, hogy egyesek az uszodát úszóversenyre használják, akár egy stadiont, miáltal a békésen fürdőket üdülésük közben kellemetlenül háborgatják."
1910. január 1-től a városé lett az érseki fürdőtelep bérlete, ezzel elhárult a legnagyobb akadály az uszoda sportcélú hasznosítása elől. Ebben az időben, Egerben csak az 1908-ban alakult Egri Torna Egyesület (nem azonos az 1891-ben megszűnt Egri Torna Egylettel!) foglalkozott a modern sportokkal, elsősorban atlétikával (1908-tól), labdarúgással (1908-tól), vívással (1908-tól), füleslabdával (1909-től), valamint a síeléssel és a szánkózással (1909-től) - úszásról és úszószakosztályról ekkor még szó sem volt.

Az úszás - és vele együtt a vízilabda - egri úttörőit az iskolák között kell keresnünk! Abban az időben a diákok nem lehettek tagjai az olyan, úgynevezett társadalmi sportegyesületeknek, mint az ETE, ezért saját klubokat - hasonlóan a mai DSE-hez és DSK-hoz - hoztak létre. Mint minden tanév elején, úgy 1910 szeptemberében is újjáalakították a főreáliskola - a mai Dobó István Gimnázium - Testgyakorló Körét, amelyben akkor három szakosztályt hoztak létre. Ezek egyike volt az úszóké, ahová egyébként még a korcsolyázók és a szánkózók is tartoztak.
1910. szeptember 24-én, szombaton tartották az első zártkörű úszóversenyt, ami "előkészítője volt a tavasszal megtartandó nyilvános versenynek." Osztályok közötti versenyszámokat rendeztek mell, hát-és oldalúszó staféta, valamint mellúszó staféta számokban.  Ez volt az első hivatalosan is regisztrált verseny az akkori uszodában, vagyis innen, 1910-től számítjuk Egerben a vizes sportok születését!

1911 és 1917 között a Miskolcról Egerbe költöző Mezei Miklós vette kézbe az egri úszósport - beleértve a vízilabdát is - irányítását. Mezei több miskolci egyesületben (Miskolci Athleta Kör, Miskolci Vasutas SC) is szerepelt.

Az Egri Torna Egyesület 1912 májusában alapította meg úszószakosztályát és még ugyanebben az évben szeptember 15-én, vasárnap klubközi versenyen látták vendégül a Miskolci Athleta Kör úszóit. A programban szerepelt egy akkor Egerben még nem látott versenyszám is, a vízipóló - mai nevén: vízilabda. A miskolciak két csapatának bemutató mérkőzésén a MAK II. nyert 3-1-re.

1914. szeptember 6-án, vasárnap ismét Egerbe voltak hivatalosak a Miskolci Athleta Kör úszói. Az úszóversenyek zárásaként ezúttal ETE-MAK vízipóló mérkőzésre is sor került, amit 5-3-ra a vendégek nyertek. Ez volt az egriek első hivatalos, más egyesület elleni vízilabda mérkőzése.

« Visszalépés

AZ ALAPÍTÁS ÉS A KEZDETEK | BAJNOKSÁGOK
KUPASZEREPLÉS | VÁLOGATOTTAK

Egri Vízilabda Klub -
Water Polo Club of Eger

Alapítva - Founded:
1910. szeptember 24.

Színe - Colours:
kék-sárga - blue-yellow

Uszoda/férőhely - Swimming-pool/capacity:
Bitskey Aladár fedett uszoda/indoor swimming-pool
3000 néző/spectators.

Uszoda címe - Swimming-pool address:
Eger, Frank Tivadar u. 5.
Átadás/inaugurated: 2000. december 3.

Az egyesület címe - Club address:
H-3300 Eger, Frank Tivadar u. 5.
Tel.: +36(36)414-104, Fax.: +36(36)517-521
e-mail: info@egerwaterpolo.hu

Egyesületi vezetők - club management:
Társadalmi elnök / social president:
Dr. Ulrich DILLER; ZF Hungária Kft. Eger elnök-vezérigazgatója
Ügyvezető elnök / managing president:
BÁRÁNY ATTILA
Tel: +36 30 250 14 60
Email: barany@egerwaterpolo.hu
Ügyvezető igazgató / managing director:
dr. SERESS Gábor

Elnökségi tagok /The Bureau members
Dr. Halmos R. Péter
Kelemen László
Rázsi Botond,
Szabó Ervin
Hervai Zsolt
Deák Boldizsár
Lugosi Dénes.